Restaurálás

szöveg

szerkesztés alatt
szerkesztés alatt
szerkesztés alatt
szerkesztés alatt
szerkesztés alatt
szerkesztés alatt
szerkesztés alatt
szerkesztés alatt
szerkesztés alatt
szerkesztés alatt

 

MÁTRAMINDSZENT RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM MINDENSZENTEK OLTÁRA (2002-2003)
SZT. FERENC ÉS SZT. PÁL SZOBRAI

A templomot 1750-ben kezdték építeni, és 1760-ban szentelték fel. A kőkeret 1789-es évszáma átépítést jelöl.  A barokk jellegű templom egyhajós, dél-észak tájolású.Egyszerű főhomlokzatán füles kőkeretben kétszárnyú ajtó, felette füles keretű, majd e felett szegmentíves ablak. A karzatot faragott faoszlopok tartják. Berendezéséből kiemelkedik az Európában is igen ritka főoltár, a rajta három sorban álló XVIII. századi szobrokkal, melyek a szenteket elevenítik meg.

A templom Mindenszentek főoltárán lévő 33 különböző méretű szobor közöl két szobor restaurálását kellet megoldanom. A feladat összetett volt, hiszen sokszor átdolgozott felületekről volt szó, amik szintenként különböző módon károsodtak, és az eredeti festés, fémszínezés csak kis mértékben, a lázúrszínek csak apró, hajlatokban megbúvó morzsákként maradtak fenn. Az új felületek kialakításánál alkalmazkodnom kellett a régi felületekhez, egyúttal a többi szobor rekonstruált látványához is. Ez főleg az alsó szinten lévő Szt. Pál szobor esetében jelentett problémát, ahol nagy felületen kellett rekonstruálni a lazúrszínt, és a kontrasztját a többi szobor lazúrjához igazítani. A köpeny felső része színezüst, itt az akvarell retus és patinaréteg alkalmazásával értem el az összhangot az eredeti fémszínezéssel. Minden folyamatnál kihívást jelentett, hogy az új felületek az eredeti felületeket ne nyomják el, de a barokk színvilág mégis hitelesen megjelenjen.

ETYEK, RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM, XVIII. Sz.-i TENGELICÉS MADONNA

Az etyeki Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt, késő barokk stílusú templom 1814 és 1816 között épült
Rieder József tervei alapján.
A középtornyos, hosszházas templom egyenes záródású szentéllyel épült. Főoltáron a tabernákulum angyalok XVIII. századból valók. A szentélyt az oltárképpel együtt négy Jakobey olajfestmény díszíti. A mennyezeti freskók és a mellékoltárok olajfestményei gyönyörűek. A neobarokk templom 34 méter hosszú, 14 méter széles, a torony magassága 43 méter. A II. világháború alatt – mint a legtöbb templomból – az etyeki toronyból is elvitték a 296 kg-os harangot hadicélokra. Az 1994-es templom búcsú alkalmával új harangot szenteltek. A belső liturgikus tér átalakítására és márvánnyal való burkolására az 1980-as évek közepén került sor.

A XVIII. századi Madonna szobor tellesen és többször átfestett, átaranyozott-bronzporozott, és az időjárás viszontagságainak is kitett állapotban volt.
A kutatások a ruha szürkéskék színe alatt élénk kék alapon piros virágos. fekete-fehér indás, díszes ruhát mutattak. A tisztítás jelentett nagy problémát, mert nem védte zárólakk az eredeti virágmintás felszínt.

ÓPÁLYI GÖRÖG KATOLIKUS TEMPLOM XVIII. SZ. IKONOSZTÁZ ÉPÍTMÉNY

Az egyházközség pontos alapítási idejét nem ismerjük, valószínűleg a Rákóczi-szabadságharc után jelent itt meg nagyobb létszámú görögkatolikus népesség.
A 18. század közepén zsindellyel fedett fatemploma volt, a felszerelése kielégítő volt, ikonosztázionját említik. 1774-ben  úgy találták, hogy a templom régi, romos, és teljes felújításra szorul. A hívek 1795-ben gyűjtést kezdeményeztek új templom építésére. A kész épületet 1812. október 11-én áldották meg, ünnepélyes keretek között.
A díszesen faragott keretű főoltárképe még a fatemplomból kerülhetett át, 18. század utolsó negyedéből származó munka, erősen átfestve. Ikonosztázionja a század közepe táján készülhetett, képeit 1894-ben Fenczik Kornél átfestette. A templom újbóli teljes kifestésére 1958-ban kötöttek szerződést Benke Lászlóval és Makkay Józseffel. Még ugyanebben az évben kezdődött az ikonosztázion felújítása is, sajnos a képeit is erősen átdolgozták.
2003-ban pályázati támogatásból restaurálták az ikonosztáziont, két év múlva az egész épület megújult kívül-belül.
A restaurálási munkába a helyszínen, az ikonosztáz párkányának tisztításakor csatlakoztam. Feladataim közé tartozott az elbontott díszítmények, oszlopok tisztítása, tömítése, alapozása, retusálása, fémszínezése, lakkozása. Továbbá részt vettem az ikonosztáz-építmény esztétikai helyreállításában (tömítés, alapozás, retus, rekonstrukciós festés, lazúrozás, zárólakkozás).
A festés a párkányokon eredeti állapotban maradt meg. A nagyobb feladatot a „földszinten” lévő falak, diakónuskapuk, a Királykapu belső részeinek kopottsága jelentette.
Nagyon rossz állapotban maradtak meg a padláson „tárolt” széttört díszítmények. Felületük fémszínezésének összehangolása az eredeti felületekkel aprólékos, gondos munkát kívánt.

NÁDÚJFALU RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM FAMENNYEZET

748-ban készült a kivételesen szép, fakazettás mennyezetű nádújfalui katolikus templom. Eredetileg rövidebb volt, nádtetővel és fatoronnyal rendelkezett. A mai karzatot hozzátoldották, így a torony is előrébb került. Teljes egészében terméskőből épült. A település egyik legnagyobb büszkesége, mivel díszítettsége még országos viszonylatban is ritkaságszámba megy.
A XVII. századból való famennyezet legsérültebb tábláját kaptam feladatul.
A tábla egyik kazettájának közepe a beázás miatt annyira megsérült, hogy kikorhadt és elfeketedett. A folytonossági hiány fapótlással helyreállítottuk. A kazettamező nagyfokú rekonstrukcióját az tette indokolttá, hogy az egész mennyezet egysége helyreálljon. Az elfeketedett részt folyékony, hidegen használható alappal fedtem el. Az alapot színeztem, és retusszerűen alkalmaztam. Így el tudtam kerülni, hogy a fekete felületben sziluettként, helyenként fellelhető minta elvesszen az alapozásban, valamint az alapszínhez köthető hátteret kapjak.

HAJDÚDOROG (2004-2005)

A székesegyház egyik legértékesebb berendezési tárgya a főhajó déli boltíveinél felállított baldachinos püspöki trón. A 2006 ban restaurált trónus a szakvélemény alapján körülbelül 1790 és 1810 között készülhetett. A püspöki trón formajegyei, megmunkálásának minősége, a felhasznált anyagok, a technika és a művészi formavilág is teljes mértékben megegyezik a templom ikonosztázionjának jellemzőivel. Ezek alapján elmondható, hogy a baldachinos felépítmény is Jankovits Miklós fafaragó műhelyéből került ki, noha maga a trónus későbbi eredetű. Az 1937-es templomfelújítás során a püspöki ülőhely sem úszta meg a világoszöld átfestést. Eredeti színeit 2006-ban kapta vissza. A püspöki trón baldachinjának csúcsán egy koronára emlékeztető, aranyozott, hagyományos bizánci püspöki süveg látható. Ez jelképezi az Úr hatalmát, amelyet földi helytartója, a püspök lát el a Hajdúdorogi Egyházmegyében. A lelkipásztor hatalmának isteni származását erősíti a süveg alatt kifaragott Isten szeme is. A háromszög alakú faragvány a Szentlelket szimbolizálja, amelyből a kegyelem sugarai áradnak ki. Az akantuszlevelekkel díszített, aranyozott rojtokkal szegélyezett baldachint két korinthoszi oszlop tartja. Az oszlopok között helyezkedik el maga a trón. A trón háttámlájába egy értékes rokokó stílusú festmény van beágyazva: a Jó pásztor című kép. A festmény készítőjét ezidáig nem sikerült beazonosítani, mindenesetre képzett festőről van szó, akinek munkáján a bécsi iskola jegyeit lehet felismerni. Feltételezhető, hogy a kor egyházmegyei festője, Mankovics Mihály készítette a képet. A tájképbe illesztett jelenet fő alakja a rá bízott nyáj védelmére kel a támadó farkassal szemben. Egyedül a finom vonásokkal rendelkező ifjú feje körül látható glória árulja el, hogy a festmény központi alakja nem egy tájkép névtelen hőse, hanem Jézus.  A kép hátterében, Krisztussal kontrasztba állítva más pásztorokat is felfedezhetünk, akik a farkasok támadása elől elmenekülnek, ezzel kiszolgáltatva bárányaikat a ragadozóknak. A rózsákkal övezett festmény alatt látható maga a trón, amelyen egyedül a püspök foglalhat helyet. A trón két lépcsőfokkal meg van emelve. Amikor a püspök a trónról feláll, hogy prédikáljon, akkor a két lépcső előtt leterített hímzett, kör alakú szőnyegre, az úgynevezett sasra áll rá.

A keleti rítusú templomok hagyományos berendezése között nem szerepel a szószék, az a latin rítust követő katolikus templomok építészeti sajátossága. A hajdúdorogi székesegyház építésekor erős katolicizáló, latinosító nyomás érvényesült az egyházban a Habsburgok hatására. Emiatt készült el Hajdúdorogon is a fából faragott szószék, amelyet tulajdonképpen sohasem használtak prédikálás céljából.
A szószék eredeti színezése megegyezik az ikonosztázionéval, tehát közel egy korból származik a két fafaragvány. A 2006-os teljes restaurálás alapos vizsgálata során kiderült, hogy a szószék formajegyei teljesen eltérnek a többi, Jankovits által készített berendezéstől. A restaurátori szakvélemény szerint a szószék egészen biztosan más műhely munkája, és emiatt művészetileg kicsit falsabb a kivitelezése. Feltételezhető, hogy a szószék kifaragásával azért bíztak meg másik, vélhetőleg helybéli mestert, hogy gyorsabban haladjanak a templom átépítésének munkálatai.
A szószék hangvetőjén látható Magvető című festmény a püspöki trón Jó pásztor című képéhez hasonló, kifinomult stílusjegyekkel készült el. Az sem zárható ki, hogy a két ikont ugyanaz a bécsi iskolát járt festő készítette el. A piktor kilétére ezidáig sajnos nem derült fény, de itt is valószínűsíthető, hogy a munkácsi püspökség által szívesen foglalkoztatott Mankovics Mihály volt az.
A szószékkosáron négy kisebb ikon látható, amelyek a keleti rítushoz kapcsolódó nagy szónokokat, teológusokat ábrázolják. A képek festőjét és az egyes alakokat sem sikerült eddig minden kétséget kizáróan beazonosítani. A szószékkosár nyugati ikonján két alak látható. Egyikük fekete ruhát visel, és nagy gonddal vizsgál egy szent szöveget. Közel hozzá egy püspöki süveg látható az asztalon. Mögötte egy kék ruhába öltöztetett alak térdel, aki egy falba mélyesztett oltárhoz vagy ikonhoz fohászkodik. Sajnos a két alak kilétét egyáltalán nem sikerült eddig meghatározni. A kosár főhajó felé kiugró oldalát egy püspök, feltehetőleg Nagy Szent Bazil ikonja foglalja el. Mellette egy újabb főpapi öltözetben ábrázolt alak látható, valószínűleg Aranyszájú Szent János. A szószékre felvezető lépcső mellett pedig a harmadik egyházatya, Nazianzi Szent Gergely képét láthatjuk.

Feladatom volt a szószék és a püspökszék összes elbontott aranyozott részének esztétikai helyreállítása, valamint a felépítmény alapozási, aranyozási, retus, lakkozási munkálataiban való részvétel, helyszíni összeszerelés utáni munkálatok, zárólakkozás.

GÁBORJÁN REFORMÁTUS TEMPLOM

Gáborján református temploma nagyon régi épület, melyet többször is átalakítottak. A mai templom elődje a középkori Szent Szűz egyháza, melynek tornyát részben a későbbi átalakítások is meghagyták. 1651-ben volt az első nagyobb építkezés, 1763-ban temploma és tornya állt a falunak. 1860-ban átalakították, ekkor bontották le középkori apszisát, s egészítették ki a hajót a mai félköríves záródással, s ekkor kapta az oldalhajót a karzattal. 
A református templomokra jellemző egyszínű falat, padozatot és karzatot Gáborjánban is megtalálhatjuk, viszont a szenthely mennyezetének egy részét növényi mintázattal díszített fakazetták ékesítik. Ezek egy része az 1750–1760-as évekből származik, többségét, a tulipános mintázatúakat 1805-ben Futó Mihály, hosszúpályi asztalosmester készítette, a két belső sor kazettáit pedig 1860-ban festette az ismeretlen mester.  A legutóbbi, 2002–2003-as felújításkor a karzat alján lévő nádstukatúr elbontásakor került elő festett, kazettás famennyezete, amely a berendezés eddig ismert legkorábbi időkből fennmaradt emléke. A 18. század közepe körül készült tizenöt régi famennyezet kazetta mellé beépített további tizenkét kazetta a 19. század második feléből származik. Összesen 27 kazetta alkotja a teljes mennyezetet, melyek közül nincs két egyforma. A fennmaradt emlékanyag alapján a táblákat a 18. század közepén készítették, erre utal azok fehér alapszínezése, amely a későbbi évtizedekben már kevésbé volt jellemző. Alapvetően visszafogott színvilágúak, a narancssárga, a fekete, a szürke és a fehér különböző árnyalataiból építkeznek.

Részt vettem a három korszakból való táblák próbafelületeinek és a végleges felületeinek elkészítésében. A rendkívül szép rajzú, XVIII. századi táblák nagyon kopottak, helyenként hiányosak, töredékesek voltak.
A kétkazettás táblákon ismétlődő minták miatt könnyen rekonstruálhatók voltak a motívumok. A gondot a táblák restaurálásánál a „túlzás” elkerülése jelentette, hogy ne legyen újszerű a felület, és az esztétikai helyreállítás során a műtárgy ne veszítse el hitelességét. A táblák helyükre kerülésekor szembesültünk azzal, hogy bevált a retus-koncepciónk, hiszen nagyon közel vannak a táblák a szemlélőhöz, több irányból kapnak természetes fényt, minden részlet jól kivehető. A zárólakkozás bársonyos felülete is kiemelte a táblák szépségét.

NEMESCSÓ SZÓSZÉKOLTÁR MÁSOLATA

Nemescsó vonzáskörzetéhez tartozott a határszéli magyarság, a német és a szlovén lakosság, Kõszegtõl Muraszombatig. 
1702 elõtt 2 oratórium (imaház) létezett. Egyik a mai templom mellett, fa zsindellyel, – benne fa katedra és oltár. Ez a magyarok számára szolgált. 
A másikat inkább pajtának lehet mondani, – zsuppszalmával fedett, – oltár helyett az üdvözítõ képével és egy fa feszülettel. Itt a német ajkúak hallgatták az igét. Német lelkészük a helységbe költözött. Igehirdetõ: Joannes Christianus Mérius. 1702-ben a pajta helyett fából építettek imaházat, ám állaga gyorsan romlott.
1776-77-ben, – adakozásból, -fazsindellyel fedték a tetõt. Az újjáépítést folytatni kellett. A sározott falak helyett szilárd falakat építeni. II. József türelmi rendelete meggyorsította a munkálatokat. Az 1781-es rendelet kibocsátásának idõpontjára esik a barokk építészet utolsó jelentõs stíluskorszaka, a klasszicizáló késõ barokk.
Ennek jegyében építették újjá 1784-ben a templomot kõbõl és téglából, de padlását és fedelét meghagyták. A torony is megmaradt 1879-ig, majd átépítésre került sor, mely nagy erõpróba volt a kis közösség számára.

A templom legnagyobb értéke a szószékoltár, amit három testvér (Csóy Ádám, Gáspár, István) helybeli földesurak, valamint Záborszky János lelkész állíttatott 1713-ban. Az oltár elõtti keresztelõkút 1925-bõl való, elõtte fából faragott kút volt használatban. A belsõ munkálatok közel húsz évig tartottak. A kórust 8 tölgyfa oszlop tartja. A gerendázat vörösfenyõbõl készült (Pinkafõ vidékérõl). A templom egyszerû, dísztelen,puritán jellegû. Az orgona 1789-ben készült, a kõszegi Klingel József orgonakészítõ mester munkája. 1812-ben Dorner Adalbert felújítja, tisztítja, pedállal látja el.
Az eredeti szószékoltár retablója 1713-ban, a szószék része pedig 1722-ben készült. 

„A Biblia-kiállításra készített nemes másolat annyira jól sikerült, hogy még maguk a nemescsóiak is rácsodálkoztak, sőt még viccelődtek is azon, vajon az eretedi szószékoltár náluk maradt-e – mondta ifj. Harmati Béla. – A szószékoltár elején Jézus és a négy evangélista látható, a másolaton ezek textilre fényképezett képekként vannak feltéve. Az Evangélikus Országos Múzeum ezt megvásárolta, de sajnos nem fért be a múzeumba. Ezért aztán sokáig a Puskin utcai Püspöki Hivatal előterében állt, most pedig két évre, ideiglenesen az Északi Püspöki HIvatalban lesz látható. A múzeum átalakítása után az állandó kiállítás része lesz a szószékoltár.”

 

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY REFORMÁTUS TEMPLOM

A török hódoltság idején védelmi okokból tiltották a szilárd építőanyagok használatát, mert a hadviselő felek attól tartottak, hogy a kőből és téglából emelt épületek erődítményként is felhasználhatók lesznek. Így Vásárhelyen egy sárból és fából épített templom szolgálta a református hitéletet. A török uralomtól megszabadulva a város először egy tornyot akart emelni. Az építkezés megkezdéséhez mindkét földesúr engedélyét megszerezték, sőt valószínűleg Schlick Lipót tisztjei ajánlották a bécsi építészt az egyházközösség figyelmébe. Károlyi Sándor elengedett a város adótartozásából 150 forintot, ezzel is támogatván a munkálatokat. A Hód-tó partjához közel álló torony a régi fatemplomot körülvevő temető szélén 1713‒1714-ben épült meg. A torony Hódmezővásárhely legrégebbi, még ma is álló téglaépülete.

A templom berendezése eleinte igen kezdetleges volt. A forrásokból tudjuk, hogy a régi fatemplomban már 1699‒1700 táján volt úrasztala. Az új templomhajóban 1732 előtt készült el a nyugati karzat, voltak ülőbútorok, építettek egy téglából rakott szószékkosarat. 1732-ben az egyházközösség Oláh Péter és neje adománya után megbízta Asztalos Dániel, Asztalos Péter és Adoni Ferenc gyulai asztalosokat, hogy készítsék el a templom új berendezési tárgyait. A mesterek megtervezték és előállították a szószékkoronát, az új stallumokat (Papok padja) és a padsorokat, átépítették a nyugati karzatot, megépítették az északit, és mindkettőt mennyezettel látták el. Leírásukat Szeremlei Sámueltől ismerjük: „A karok homlokzatát és mennyezetét istenadta művészi képességgel és ízléssel, minden rikító szín mellőzésével, bámulatra méltó, ügyes ecsettel és inventióval festették be. A homlokzat és mennyezet mezőit színes hornyolt keretekkel kisebb négyzetalku szakaszokra, mint megannyi önálló képekre osztották fel, melyek természetes színekben tájakat és különbféle állatokat ábrázoltak. Mindenik kép mást és mást, úgyhogy e képek száma több százra rúgott. A képzeleti állatok közt, főleg ott volt az uralkodó ház iránti köteles hűség jele gyanánt a kétfejű sas is.”

 1766-ra elkészült a keleti karzat is, melynek díszítése a már meglévőkét követte, ezt bizonyítja Szél Sámuel lelkész leírása a három karzatról 1848-ból: „Mindegyik kar eleje sűrű oszlopzatos keskeny táblákból van összeállítva a régi idő ízlése szerint, és mindenik táblán külön többnyire növény alakok vannak festve, mind e mai napig meglehetősen megmaradt színekkel, mely alakokon egy kis figyelem után az a meglepő, hogy oly sok közt, mennyi a három karon látható, egymással egyező nem találtatik. A karok alja koczkás deszkázat, s minden koczka más színes figurával.”
1802-ben új, fenyőfa padokat készítettek a régiek helyett. Az 1800-as évek második felére a berendezés állapota erősen leromlott, ezért valószínűleg 1870 után, a bútorok egy részét szürkére festették. Ez azonban nem jelentett tartós megoldást, így a 18. századi berendezés cseréje elkerülhetetlenné vált. A templom berendezésének felújítását 1892-ben végezték el, megbízták Csepregi János budapesti asztalost, hogy készítse el az új szószéket és úrasztalát. A fából készült karzatok helyére új, vaskarzatok kerültek, melyeket Könyves Imre építész tervezett, a karzatok vasrácsát Deák Mihály helyi lakatos készítette el.

A templomból 1892-ben kikerülő karzattáblák előbb az ógimnázium, később az újgimnázium padlására kerültek, majd 1899 augusztusában az Iparművészeti Múzeumba szállítottak kb. 72 db mennyezet- és karzatdeszkát. A szószékkorona és a papok padja 1904-re Tornyai János festőművész tulajdonában volt, aki az egyháztanácstól kapta meg őket. Tornyai János, Kiss Lajos segítségével, részben eltávolította a szürke festékréteget a tárgyakról, majd restaurálta a szószékkoronát. A szószék hangvetőjének tetején Tornyai megörökítette a helyreállítást: „Renoválta Tornyai János Festő 1904 Ref. Ó-templom katedrája H.M.V.” Valószínűleg Tornyai János Vásárhelyről való elköltözésekor került a szószékkorona és a papok padja a városi múzeum tulajdonába. A mennyezet- és karzattáblák, a szószékkorona és a papok padja ezután sokáig a múzeumok raktáraiban hevertek elzártan. A nagyközönség hosszú idő után 1969‒1970-ben a Székesfehérváron megrendezett „Festett táblák 1526‒1825” című kiállításon láthatta együtt az Ótemplomból kikerült bútorzat megmaradt darabjait. 1970-ben az Iparművészeti Múzeum átadta a megmaradt táblákat a Néprajzi Múzeumnak. A tárgyakat azután a nagyközönség a vásárhelyi, a szegedi és a sárospataki múzeumban tudta megtekinteni. Az Ótemplom felújításával lehetőség nyílt a még fellelhető tárgyak összegyűjtésére és restaurálására. 2012 októberétől a hívek és az érdeklődők eredeti helyükre visszahelyezve csodálhatják meg a három 18. századi asztalosmester remekművének máig megmaradt darabjait.

 

CSARODA REFORMÁTUS TEMPLOM KAPU

Az ukrán határtól 8 kilométerre, a hatszáz fős Csaroda községben áll a különleges építmény, amit „a mosolygó szentek templomának” is neveznek.
A templom még a XIII. század második felében épült a település egyik dombjára, amit félig a Csaronda-patak ölel. Már messziről felismerni hegyes, ég felé törő sisakos tornyát, amelyben sohasem függött harang, a XVIII. században ácsoltak a templom mellé fából haranglábat. 

A több mint 200 éves kapu kopott, szétszáradt, hiányos, rozsdás fémrészekkel és hiányos funkcióval bír (alul befolyik az eső).
A faanyag jelenlegi öreg felületét nem szerettük volna megváltoztatni. Nagy hangsúlyt kapott a felületkezelés, konzerválás. A kiegészítéseket a fa színéhez igazítottuk. A kapu rekonstruált színe lazúros, olajos festéssel készült, amire viaszos lakkréteg került, ezáltal az összhatás visszafogottan jeleníti meg a valamikori eredeti felület látványát.